Úszás

MENÜ

A gyorsúszás

 

A gyorsúszás a leggyorsabb úszásnem, egyike a négy úszásnemnek.

Technikája:

Egy összetett mozgásforma, melyben a láb ollózó mozgást végez, a fej a medence feneke felé néz, és a kezek váltva a fej fölé emelkedve nagyjából körző mozgást végeznek.

Történelme:

A gyorsúszás már az ókorban is ismert volt. A nyugati világ egy 1844-ben, Londonban megrendezett úszóversenyen láthatta először ezt az úszásfajtát  ahol amerikai indiánok diadalmaskodtak a britek felett, akik barbár stílusnak vélték, ezért továbbra is mellúszásban vették fel a versenyt.

A 19. század vége felé John Arthur Trudgen argentínai utazása során dél-amerikai bennszülöttektől tanulta meg a gyorsúszás fortélyait. Karjait felváltva emelte ki a vízből, majd víz alatt derékig húzta, ennek következtében erőteljesen a bal, illetve a jobb oldalára fordult, a feje pedig a víz felszíne felett volt.

Szavazás

Ki a kedvenc sportolód?
Egerszegi Krisztina
Hosszú Katinka
Cseh László
Gyurta Dániel
Asztali nézet